Kérdezz – Felelek

Kérdezz - Felelek

Jótékonysági rendezvénysorozat

Egy rendezvénysorozat a jó ügyért

Rendezvénysorozatunkat egy jótékonysági sorozatként indítjuk útnak, amiben több rászorulót kívánunk segíteni a támogatóink felajánlása által. 

Első támogatottunk Móricz Levente, aki 2012 szeptemberében a hódmezővásárhelyi kórházban született. Agyállománya 90%-ban sérült, ezért napi 24 órás ellátásra szorul. A jogerősen lezárult kártérítési perben a bíróság kimondta, hogy orvosszakmai hiba nem történt, mindez „sorsszerűen” alakult így. Az orvos szakértői vélemények viszont teljesen ellentmondanak egymásnak.

5e0f01c11c5161a104908f5461f3324d.0
745d398bbd59a3b468e3245b32df0835.0

Koronavírussal kapcsolatos és védekezési információk

Rendezvényeinket a mindenkor vírusvédelmi iránymutatásoknak megfelelően tartjuk, folyamatosan követjük a védelmi információkat.
Jelen helyzet szerint a védettségi igazolvány felmutatása nem szükséges a helyszínen.
Természetesen aki szeretne maszkot viselni, az megteheti, emiatt semmiféle diszkriminációban nem részesítjük és erre megkérünk minden kedves látogatót is.
Vigyázzunk egymásra.

Időpontok és jegy vásárlás

Első meghívottunk a sokak által ismert és kedvelt SzkiTon produkció, akik nagy örömmel fogadták el a meghívásunkat.

Aki esetleg nem ismerné őket, most itt a lehetőség, hogy megismerje a csapatot. A Youtube csatornájukon számos videó érhető el:

Időpont: 2021.10.07. /csütörtök/

Helyszín: Gyulai Vigadó

Cím: 5700, Gyula, Béke sgrt. 35.

Rendezvénysorozatunk második részében 2 olimpikonnal fogunk beszélgetni, akik örömmel válaszolnak a sport rajongók és érdeklődők kérdéseire.

Vendégeink:

Rasovszky-Kristóf_2

Rasovszky Kristóf

Olimpiai ezüstérmes, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok és junior világbajnok magyar úszó.

veres_laura

Veres Laura

Európa-bajnoki ezüstérmes magyar úszónő, olimpikon.

Időpont: 2021.10.16. /szombat/

Helyszín: Gyulai Mogyoróssy János Könyvtár

Cím: 5700, Gyula, Városház u. 13.

Minden jog fenntartva 2013-2022.  |  IT-Store.hu